Címlap
OrangeBlueGreen
Köszöntjük weblapunkon

BEMUTATKOZIK A STUDIO FM 96.3 RÁDIÓ

 

A Studio fm 96.3 rádió hosszas előkészítést és igényfelmérést követően 2008. októberében kezdte meg tevékenységét. Zalaegerszegen akkor már két helyi rádió működött: az Egerszeg és az N-Joy. Mindkettő kereskedelmi rádió a jól megszokott stílussal, sok zenével, kevés beszéddel, még kevesebb információval és közérdekű hírrel. Ezt a hiányosságot ismertük mi fel, amikor megpályáztuk egy kisközösségi helyi rádió műsorszolgáltatási jogát. Nagy örömünkre a város vezetése, és az általunk megkérdezett zalaegerszegiek is örömmel fogadták az új, immár közműsor-szolgáltató rádió hírét.

 

Szlogenünk: „mertszeretemegerszeget”. Nagy előnyünknek tartjuk a többi rádióval szemben, hogy mi valóban Zalaegerszegről szólunk, vagyis helyből a helybeliekhez. A város frekvenciájának tartjuk magunkat. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy közel tíz zalaegerszegi fiatalnak ad rendszeres munkát és ezáltal megélhetést a rádió.

 

Az indulás óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb információval lássuk el a vételkörzet lakóit. Óránként jelentkezünk hírekkel, és helyi információkkal. Bizton állíthatom, hogy rádiónkon keresztül jutnak leggyorsabban információhoz a helyiek, hiszen a városi televízió csak este ad hírt a nap történéseiről, a megyei napilap pedig csak másnap reggel, rádiónk viszont akár rögtön az eseményt követően.

 

A fontos témákra nemcsak perceket, szükség szerint akár egy-egy órát is áldozunk. A bővebb tájékoztatást, a helyi aktualitások kibontását szolgálja Közért című magazinunk, mellyel minden nap találkozhatnak a hallgatók. Olyan témák kapnak helyet ebben a magazinban, mint például az influenzajárvány, az érettségi, a közgyűlés legfontosabb döntései, városi programok, de gyakori vendégeink helyi vállalkozók, illetve az őket képviselő szervezetek vezetői is. A naponta jelentkező magazinok mellett heti tematikus magazinjaink is vannak. Ezekben kap helyet az egészségügy, a kultúra, a sport, a turizmus, szociális ügyek, de van rendőrségi, oktatási magazinunk és portré műsorunk is.

 

Nyitottak vagyunk a vételkörzet lakói felé. Nemcsak a polgármester, politikusok, közéleti személyiségek, művészek állandó vendégeink, bárkinek lehetőséget biztosítunk véleménye megfogalmazására. De fordulhatnak hozzánk kéréssel is a hallgatók. Nagy örömünkre egyre gyakrabban élnek is ezzel a lehetőséggel. Rendszeresen mondunk be elveszett kutyát, népszerűsítünk jótékonysági rendezvényeket, de tőlünk tudhatják meg a vételkörzet lakói azt is, hol van útlezárás, dugó, traffipax, vagy hová mehetnek szórakozni, mivel várja őket a színház, a mozi. Egy szóval, igyekszünk minden tekintetben a közért tenni.

 

Jól példázzák ezt jótékonysági megmozdulásaink is! Mikuláskor a rádió Mikulása is járta a várost, apró ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, de ellátogatott a kórház gyermekosztályára is. Karácsonyra jótékonysági akciót szerveztünk: gyűjtést indítottunk a városban élő nagycsaládosok megsegítésére. Nagy sikerrel zárult legutóbbi jótékonysági estünk is, melynek bevételét Horváth Fruzsina gyógykezelésére ajánlottuk fel. Saját szervezésű programjaink mellett támogatunk városi rendezvényeket, eseményeket.

 

Nagy figyelmet fordítunk a rádió népszerűsítésére. Több millió forintot költöttünk plakátkészítésre, illetve matricás akciónkra, melynek fődíjait 2009. december 23-án sorsoltuk ki. A főnyeremény egy használt Suzuki, a második díj egy konyhabútor, a harmadik díj pedig egy értékes mobiltelefon volt. Több ezren regisztrálták magukat játékunkba.

 

Több ezerre becsüljük hallgatottságunkat is. Bár konkrét felmérést még nem végeztünk e témában, a visszajelzések azt bizonyítják, hogy jó úton járunk. A Studio fm 96.3 rádió szól több zalaegerszegi üzletben, fitness teremben, étteremben, cukrászdában, munkahelyen, de még a karácsonyi Aranykapu vásárban is bennünket hallgathattak a vásárlók.

 

A folyamatos fejlődést igazolja, hogy a rádió weboldala mellett nemrégiben elindítottuk hírportálunkat is: www.szeretemegerszeget.hu. Ezzel a portállal is az a legfőbb célunk, hogy minden információt megadjunk a zalaegerszegieknek. Weboldalunkon biztosítjuk az online rádióhallgatás lehetőségét is, így már nemcsak Zalaegerszegen, bárhol a világon elérhetők vagyunk.

 

Időjárás

Hallgasd Online!

STUDIO FM 96.3

listen with Window Media Player   listen with Winamp   listen with iTunes   listen with RealPlayer

Currently Playing: Train - Hey, Soul Sister

Névnap

Ma 2010. július 31., szombat, Oszkár napja van. Holnap Boglárka napja lesz.