Get Adobe Flash player

 

Zalaegerszeg bemutatkozása Bécsben

 

Közép-Európa egyik legjelentősebb turisztikai kiállítása, a bécsi Ferien Messe január 13-16. között került megrendezésre. A szezon kezdete előtt lehetőség nyílt Magyarország kulturális értékeinek, termál- és egészségturisztikai ajánlatainak bemutatására. Ausztria legnagyobb idegenforgalmi közönségvásárán 70 ország 800 kiállítója mutatta be 2011. évi kínálatát.

A számadatok azt mutatják, habár az osztrákok is aggódnak a gazdasági bizonytalanság miatt, az utazási kedvük nem csökkent, hiszen többen látogattak ki a rendezvényre, mint előző évben. A négy nap során 120.000 érdeklődő kereste fel a kiállítást.

 

 

A vásár jelentőségét növelte, hogy Magyarország a magyar EU-elnökség és a Liszt-év apropóján az idei bécsi utazási kiállítás díszvendége volt. A kiemelt státusz hazánknak megkülönböztetett figyelmet jelentett. A Magyar Turizmus Zrt. megújult standján 18 kiállító 150 m2-en népszerűsítette az országot. A kiállítók elsősorban az ország nyugati régióiból, a Balatonról és wellness szállodákból érkeztek. A Magyar Turizmus Zrt. marketingkommunikációjában 2011-től elsősorban hazánk rejtett, felszín alatti értékeit, a termálkincset kívánja hangsúlyozni, melyhez Zalaegerszeg is kiválóan tud kapcsolódni. A standot felkereső vendégeket magyar népzenével, borkóstolóval és kürtőskaláccsal várták.

 

Számos érdeklődő kereste fel Zalaegerszeg pultját, akik szívesen tájékozódtak termálfürdőnkről, a vendégek a belépőjegyek és a szolgáltatások árait kedvezőnek találták. Sokan érdeklődtek a kemping és a wellness szolgáltatások iránt, ugyanakkor jelentős volt azoknak a száma is, akik hiányolták a fürdőhöz tartozó szállodát. Az Aquacity elsősorban a családosok és a  fiatalok körében volt népszerű.

 

A Ferien Messe-n való megjelenést továbbra is fontosnak tartjuk, mivel a tapasztalatok alapján Bécs és környéke jelentős küldő területe lehet Zalaegerszegnek.

 

Tourinform iroda munkatársai

Módosítás: (2011. február 01. kedd, 09:46)

 

Üzenőfal

Utolsó üzenet: 8 órával, 50 perccel ezelött
  • Hencsy : Helló! Egy republic számot szeretnék kérni. Mert nagyon szeretem őket! Köszi (szeretnék nyerni is :) )
  • Ami : Mára elbúcsúzom, további szépeket, jó hétvégét és pihit.
  • Ami : Ezt is köszi Zsóka: - )
  • Ami : Dorcsíííííí!!! Nagyon - nagyon boldog szülinapot kívánok neked!!!
  • Ami : Nah, próba szerencse. Anyukámnak szeretném kérni utónévnapjára (mert ő is Zsófia) Ákos: Dúdolni halkan c. számát. pusszantás
  • Ami : lehet?
  • Ami : Zsókám, egyet még kérnék SOS!!!
  • Ami : :Köszi Bettice, köszi Zsóka
  • Ami : Helló Bettice; teeeee itt???
  • Hencsy : Légyszi 14.15 - ig játsszátok le le
  • Hencsy : Helló! Szeretnénk kérni még egy számot szintén Julcsinak! Alexander Rybak - Fairytale - t! És szeretnénk megnyerni a Kondor cukrászdás utalvány :) Móncs & Heni
  • Dorcsi : nézd fészedet is Zsó lécci
  • Dorcsi : sziasztok
  • Bettice : Szia! Amidalától kaptam egy számot a héten, és ezt szeretném viszonozni neki, ha lehet :) Küldeném neki SP: Te csak mindig akkor sírsz című számát :P Előre is köszi! Üdv:Bettice
  • cobra : Szeretném kérni az Iron Maiden Mother Russia című számát küldeném mindenkinek aki szereti !
  • Ami : Mai nap szeretném kérni Michael Bublé - Feeling Good c. számát. Küldöm magamnak, mert szeretem. : - ) :)
  • Hencsy : Köszi
  • Hencsy : Helló! Szeretnénk kérni kérni Julcsinak 22. szülinapjára a Napoleon Boulevard - Júlia nem akar a földön járni számot. Munkatársai (Móncsy, Heni)
  • Ami : Sziasztok Falasok, végre péntek!!!!
  • hegyipeti98 : Szeretném kérni a P mobil embered voltam című számát és küldeném mindenkinek aki szereti :D
  • hegyipeti98 : Szeretném kérni a P mobnil embered voltam című számát és küldeném mindenkinek aki szereti !! :))
  • Ágicza : Pusszantás
  • Ágicza : Köszönöm és jó munkát kívánok a hátralévő pár órára :)
  • Ágicza : Nem volt nehéz kitalálni ;) :D
  • Ágicza : Ma Aerosmith Rag Doll c. számát szeretném kérni :)
  • Ágicza : Kellemes péntek délutánt kívánok Nektek :)
  • Ágicza : Sziasztok :)
  • Bátyó : sziasztok!
  • Ami : pusszantás
  • Ami : Zsóka, holnap folytköv...
  • Ami : Vigyázz magadra Adorján, aztán semmi jót rólad!!! : - ) :)
  • Adorjan : Puszi nektek sziasztok!
  • Adorjan : Yes!:D
  • Ami : további szép napot Drágaszágok!
  • Zsóka : na mennem kell skacok, puszi, holnap találkozuk, Adorjánkám vigyázz magadra nagyon
  • Ami : naaaaa, véget ért a móka mára
  • Adorjan : Kis joker?
  • Adorjan : Miért is?
  • Adorjan : viszon hallásra!:D
  • Zsóka : majd egy másfél év múlva
  • Zsóka : áh nem megyek már buliba
  • Adorjan : :)
  • Adorjan : Én leszek a sofőr!
  • Adorjan : Eljössz velem?
  • Adorjan : Mindenképp!
  • Zsóka : akkor ha itthon leszel, elküldelek buliba
  • Adorjan : A hétvégén biztos nem!:P
  • Zsóka : én gondoskodom rólad mindig számíthatsz rám :D
  • Adorjan : Ilyen keresztanyja csak nekem van , nem is panaszkodok! :P Szeretem is érte!:P
  • Zsóka : kondor cukis utalványt mondjuk
  • Zsóka : studiós belépőt, de nem leszel itthon a hétvégén
  • Adorjan : :P
  • Adorjan : Na akkor mit is nyertem , kedves fortuna?
  • Zsóka : ne panaszkodjáááál
  • Zsóka : nem is csörög ki a telom
  • Adorjan : Akkooooo meg minek????
  • Adorjan : Useeeeeee veszed fel!
  • Adorjan : Már nem is merlek felhívni!:P
  • Adorjan : :)
  • Adorjan : Nem kell megmagyarázni, arról már lecsúsztál!
  • Zsóka : meg hogy ultra szuper mobájlokkal futkozok :)
  • Adorjan : Mondjukkkkkkkk ......
  • Zsóka : ugye, mindig visszahívok mindenkit, ez a fő erényem
  • Adorjan : Mindegy keri, csak ne kelljen érte pénzt adni! :D
  • Adorjan : :P
  • Adorjan : Nem is olllllan vagy! Te mindíg mindenkit visszahívsz , még akkor is ha nem érsz rá!
  • Adorjan : Naaaaaaaaaaa ,neeeeeeee
  • Zsóka : mit szeretnél nyerni?
  • Zsóka : nem sok mindent tudok róla, általában elfelejtem felhívni
  • Adorjan : De nem is nyerek! :(
  • Adorjan : Piíiíiíiíit fiammal mi van?
  • Zsóka : nem veszítesz Te semmit :)
  • Adorjan : Csak veszít! :DDDDDDD
  • Ami : :)
  • Adorjan : Én akarok lenni az egyetlen aki ezen a rádión soha nem nyer!:P
  • Adorjan : De nem is akarok nyerni! :P
  • Adorjan : 6 - ig vagyok zegen! :)
  • Adorjan : Szabadnapos vagyok! :P
  • Adorjan : Én megyek , ha nyerek! :)
  • Ami : ezisigaz
  • Zsóka : na jó, de nem tud érte bejönni, mert messze van
  • Adorjan : Azért jöttem! :DDDD
  • Ami : :)
  • Ami : most annyira nem is szörnyű
  • Ami : ezer éve nem hallottam
  • Adorjan : Vatttta fak!:)
  • Adorjan : Ne véníts Keri! :)
  • Ami : deeee, nyerjen az Adorján valami; véletlenül... : - )
  • Adorjan : 22
  • Adorjan : Keriiiiiiiiiiiiiiiiiii!
  • Zsóka : tapasztalatot nyertél fiam
  • Adorjan : Na mááááá! Én nem nyertem valamit??????:DDDD
  • Zsóka : 32
  • Ami : lehetek pofátlan, hányadik??? :)
  • Adorjan : Köszönöm Bátyó
  • Adorjan : Köszi Kerike ! Puszi!:P
  • Bátyó : boldog szülinapot!:)
  • Adorjan : Köszönöm szépen!:)))))))
  • Ami : Isten áldjon és éltessen sokáig!!!
  • Adorjan : Még tart , de tegnap voooooot!:D
  • Ami : ma van a szülinapod???
  • Adorjan : Szia Ami!:)
  • Adorjan : És ennyiiiii!:)
  • Ami : szijja
  • Ami : jólvan, jöhet az is Adorján
  • Ami : ez jóóóóóóó Bátyó, szeretem
  • Adorjan : Na ezek meg rólam énekelnek! :D
  • Adorjan : Köszi ari vagy!:)
  • Zsóka : lenyomom születésnapi ajándékként :)
  • Bátyó : nahiszen:)
  • Adorjan : Kerike letolod nekem a fakjut???? :D
  • Adorjan : Ami majd erre kacsol offffot! :)
  • Bátyó : Köszi Zsóka, ügyi voltál
  • Bátyó : szia
  • Adorjan : Sziasztok! :)
  • Bátyó : remélem Ami sem nyomja ki a hangszóróit:)
  • Bátyó : :)
  • Zsóka : szeretem ezt a számot Bátyó, jó döntés
  • Bátyó : Tankcsapda - Nem kell semmit küldeném fogmegnek, és a szappanos vadevőknek...
  • Bátyó : akkor kérek is:)
  • Ami : jobb
  • Ami : job az on/off :)
  • Ami : az úgy nem jó, mert akkor "késni" fog az adás meg a zene
  • Bátyó : elég megnyomni a pause gombot, ne légy ilyen brutális:)
  • Ami : a jó kedvemet nem tudod elrontani, ha rossz zenét kérsz, akkor meg addig kikapcsolom a hangfalat.
  • Bátyó : na majd mindjárt elrontom:)
  • Ami : ma brutálisan jó zenék vannak (szerencsére)
  • Ami : jó étvágyat
  • Zsóka : almát eszek, kell a vitamin azt mondták
  • Zsóka : igen, így van ami
  • Bátyó : biztos eszik:)
  • Ami : deeeeeeeeeee :) ugye Zsóka? : - )
  • Bátyó : én eddig azt hittem, nem így van?;)
  • Ami : mit is gondolsz Bátyó? Hófehér lelkű és szájú csajok vagyunk mi!!! : - ) :)
  • Bátyó : de nem azért eszitek mert csűnyán beszéltetek?
  • Bátyó : de, szeretnék majd, csak később
  • Ami : aha, lila és zöld "kubeba szappan"
  • Bátyó : sziness szappan volt?
  • Ami : Bátyó, te nem kérsz zenét ma?
  • Ami : A szappantól csak buborékok jönnek a számból Bátyó!! Rózsaszín, lila, sárga gömböcskék...
  • Bátyó : bubik is jönnek?:)
  • Bátyó : a szappantól cuppog a szátok?:D
  • Zsóka : nagyon nagyon szívesen, cuppcupp
  • Ágicza : köszi Zsóka! Örök hála érte :) Cupp
  • Zsóka : jajj de mennyire együttérzek veled Ami, pont így vagyok vele
  • Ami : jaj, hogy mennyire utálom a Majkát, de mennyire szeretem ezt a számát!!!
  • Zsóka : általában így születnek a nagy dolgok :)
  • Ami : lehet olyan fincsi lesz, hogy egyből le is kell védetni az ötletet. Majd jön hozzánk Gordon Ramsey receptért... :)
  • Zsóka : szappanos vadast még sosem ettem :)
  • Ami : már csak egy jó falas tali kellene, ahol lehetne vadast is főzni : - )
  • Ami : :)
  • Ami : ezt megbeszéltük
  • Bátyó : ahogy gondolod, én bízom benned:)
  • Ami : szívesen megfőzöm a vadast, utána meg lesz szappan szagolgatás (vagy belefőzzem a vadasba?)
  • Bátyó : akkor megyek, azt ki kell próbálnom;)
  • Ami : ez a hét beszólása :) :)
  • Ami : Bátyó, te is jöhetsz. Legalább lesz vadas szappannal... : - )
  • Ami : én is melóznék veled Zsóka, ott kő kövön nem maradna
  • Ami : jajjj, de Édesek vagytok
  • Bátyó : de lehet, hogy nekünk kéne fizetnünk, hogy Amival dolgozhatunk..
  • Bátyó : ez persze attól is függ, mennyit fizetnek;)
  • Zsóka : elröhögnénk egész délután
  • Zsóka : vagyis szívesen dolgoznék veled Drágám :)
  • Zsóka : Amidala vidám, pozitív csaj, jó vele együtt dolgozni :)
  • Bátyó : legalább jó kedved van meló közbe:)
  • Ami : hangosan röhögök Bátyó; kolléganőm nem is néz hülyének...
  • Bátyó : :D vadas szappannal?:)
  • Ami : :)
  • Ami : OK, te győztél Bátyó
  • Zsóka : a vafdas is fincsi meg a szappan is :) nekem mindkettő bejön :D
  • Bátyó : szia Zsóka!
  • Zsóka : szia Bátyó
  • Bátyó : a vadas, az fincsi;)
  • Ami : :)
  • Ami : én erre is azt mondom, hogy fincsi : - )
  • Bátyó : azt hittem:) ja úgy fincsi:)
  • Ami : csak nagyon jó illata van és selymes :)
  • Ami : haha, nem ettem!!!! : - )
  • Bátyó : Ami szappant ettél?
  • Ami : helló Bátyó
  • Ami : aha, köszi szépen mégegyszer is
  • Bátyó : Sziasztok!
  • Zsóka : szupcsi ami, akkor jó döntés volt :)
  • Ami : Szia Zsókám, nagyon fincsi ám a szappan... : - )
  • Zsóka : sziasztok Lánkák!Ágicza, jó a füled Aerosmith volt a Rag Doll
  • Ami : Mai nap szeretném kérni Majka ft. Curtis: Belehalok c. számát. Küldöm Tamásnak, Kittinek és a Falasoknak.
  • Ami : Sziasztok Falasok
  • Ami : Szia Ágicza, szia Dorcsi!
  • Ágicza : pusszantás :)
  • Ágicza : kellemes délutánt és jó munkát kívánok :)
  • Ágicza : Ma Dj Bobo - There's a party c. számát szeretném kérni, csak úgy :)
  • Dorcsi : jaj hát kimaradt h drága Robcsimnak: - )
  • Dorcsi : szia kérném ma wolf katitól a vár a holnap című számot üzenem neki hogy 2kor hívjon ha tud mert jó híreim vannak: - )köszi Dorcsi
  • Ágicza : Zsóka, meg tudnád nekem mondani, hogy háromnegyed 12 után ment egy rock szám, ennek előadóját és címét? Ha jól gondolom Aerosmith volt.. de lehet tévedek :) Előre is köszönöm!
  • Ágicza : Sziasztok :)
  • Éva : Szia Zsóka! Szeretném kérni .Republik A szegedi csikós című számát! Mindenkinek aki szereti! Feldobna a munkában! Köszi Éva
  • Ami : További szépeket, most mennem kell.
  • Zsóka : valami szívósabb zenét kérj szerintem Hudzs
  • Zsóka : azt hagyjuk is
  • Hudzsi : De, Edina játszott már nekem... : - )

Csak regisztrált felhasználók kommentelhetnek:(

Hallgasd Online
STUDIO FM 96.3

listen with Window Media Player   listen with Winamp   listen with iTunes   listen with RealPlayer

Most szól: house on fire - house on fire radio show (by detox please) vol. 24
Ki olvas minket
Oldalainkat 30 vendég böngészi
Belépés
Ma Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.