Címlap Híreink
OrangeBlueGreen
Friss híreink

2010. 06. 24.

Az idei évben mintegy 100 millió forintot fordít Zalaegerszeg önkormányzata az oktatási intézmények felújítására, mondta el rádiónknak Gyutai Csaba alpolgármester. A munkálatok ezúttal is a nyári szünetben valósulnak meg. A legnagyobb beruházás a Zrínyi Miklós Gimnáziumban indul a közeljövőben. A szerződéskötésnél tart a folyamat a Liszt iskola esetében is. Ott a vizesblokkokat kell felújítani. Az Ady iskolában folytatódik a nyílászárók cseréje. Ugyancsak az ablakokat cserélik a nyár folyamán az Eötvös iskolában. A Békeligeti és a Dózsa György iskolákban a tető szigetelése ad feladatot a kivitelezőknek. Az óvodák közül idén a Kosztolányiban dolgoznak majd a kivitelezők. Tetőfelújítást hajtanak ott végre, illetve a szennyvízakna áthelyezése halaszthatatlan feladat. A Napsugár úti bölcsődében a balesetveszélyes szakipari falak átalakítása valósul meg a nyár folyamán. Gyutai Csaba hozzátette: az önkormányzati beruházásokon túl saját keretükből 50-60 millió forint értékben végeztetnek el kisebb festési, felújítási munkálatokat az oktatási intézmények Zalaegerszegen.

 

Kedden délután az Első Magyar Dán Termelő Iskolában is megtartották a tanévzáró ünnepélyt. Ezúttal a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ támogatásával az OKJ szakács szakmai képzésben részt vevő tanítványok vehették át a bizonyítványukat.

Bővebben...
 


Időjárás

Hallgasd Online!

STUDIO FM 96.3

listen with Window Media Player   listen with Winamp   listen with iTunes   listen with RealPlayer

Currently Playing: Usher - OMG (Ft. Will.I.Am)

Névnap

Ma 2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.